Mentor alapú képzés, ahol nem csak a Blender használatát tanulod meg, hanem a 3D alkotás szakmai gondolkodását is.
Mindig is bennem volt az alkotás iránti vágy, csak sokáig nem tudtam, merre induljak el.
Gépészmérnökként végeztem. Papíron jól hangzik.
Csak közben egyre erősebb lett az érzés, hogy:
Ez nem az én utam.
Nem szerettem a rendszert, a sablon gondolkodást, azt, hogy mindenki ugyanabba az irányba halad.
Viszont egy dolgot tudtam:
Alkotni akarok és ebből szeretnék megélni.
Csak az volt a kérdés:
merre tovább?
Amikor egyetemre mentem, azt hittem, megvan az út.
„Normális szakma.”
„Biztos irány.”
De közben egyre erősebb lett az érzés, hogy:
nem ezt keresem.
Aztán belefutottam a 3D-be.
Modellek. Jelenetek. Világok, amiket valaki a nulláról épített fel.
És az volt az első gondolatom:
„Ez kibaszott jó… ilyet én is akarok csinálni.”
Nem pénz miatt.
Nem karrier miatt.
Hanem azért, mert:
végre valami, ami tényleg érdekel.
Csak volt egy probléma.
Nem tudtam, hogyan kezdjek bele.
Elkezdtem tanulni. De nem csak random módon.
Találtam egy mentort, akitől teljesen más szemléletben láttam rá az egészre.
Csináltam, mert végre érdekelt valami.
Többet tanultam pár hónap alatt, mint az egyetemen 3 év alatt.
Elkezdtem belemerülni azokba a területekbe, amik igazán megfogtak:
És ahogy egyre mélyebbre mentem…
rájöttem, hogy ez nem csak érdeklődés, ez lehet a hivatásom.
Hanem mert rossz rendszerben próbáltad megtanulni.
Elkezdted. Megnyitottál pár YouTube videót.
Letöltötted a Blender-t.
Megcsináltál 1-2 tutorialt.
És az elején még működött is.
Aztán jött ez:
Ismerős?
A legtöbb ember itt hagyja abba.
Nem azért, mert nincs tehetsége.
Hanem mert nincs mögötte rendszer.
És ez az a pont, ahol a legtöbb „Blender tanfolyam” sem segít.
A legtöbb ember így próbál 3D-t tanulni:
random tutorialokat néz
↓
különálló technikákat tanul
↓
lesz egy kis sikerélménye
↓
majd megint teljes káosz
És amikor eljut oda, hogy saját projektet csinálna…
👉 nincs mire építeni.
A tutorial nem tanít meg alkotni.
Csak megmutatja, mit kattints.
És ami a legfontosabb: a 3D nem csak egy „szakma”, hanem egy piacképes kreatív készség, amelyet rengeteg iparág keres:
Ha átlátod a 3D-t és jól modellezel, fényelsz, animálsz nem egyetlen piacra dolgozol – hanem százra.
Plusz:
Mert egyszerre ad:
Az utóbbi pár évben az AI úgy átgázolt a kreatív szakmákon, mint egy hiperaktív Godzilla.
Szövegírás? Félig automatizált.
Photoshop? Már gyakorlatilag beszélgetős app.
Webdesign? Egy gombnyomásra generált layoutok mindenhol.
Zene? Egy kattintás, és máris kész a „lofi 10 hour chill”.
Kódolás? Fogd meg a söröm!
De van egy terület, ahol az AI-nak rendre beletörik a foga.
Ez pedig a 3D.
És nem azért, mert „még nem tart ott”…
Hanem mert a 3D alapvetően más, mint minden más digitális kreatív feladat.
A 3D nem egy kattintás.
Ez egy komplex folyamat.

3D modellezés
Tárgyak, környezetek és karakterek pontos, polygonalapú felépítése. A folyamat, ahol a valóságos formákat digitálisan újraalkotod, optimalizált topológiával és tiszta geometriával.

UV layout készítés
A 3D modell felületének “széthajtogatása” úgy, hogy a textúrák torzulás nélkül feküdjenek fel rá. Elengedhetetlen lépés minden profi textúrázáshoz.

Textúrázás
Anyagok, színek, felületi részletek létrehozása PBR workflow-val. Ettől lesz a modelled fémes, matt, kopott, vizes vagy bármilyen reális.

Fényelés
Valósszerű megvilágítás építése fizikai alapú fényforrásokkal. Meghatározza a jelenet hangulatát és fókuszpontját.

Animáció készítés
Alapmozgások, kameramozgások és karakteranimációk létrehozása. A logikus keyframe-kezeléstől a graph editorig.

Sculpting
Organikus formák részletes kialakítása milliós poligonszámon. Ideális karakterekhez, kreatív formákhoz és finom részletekhez.

Renderelés
A jelenet végső képpé vagy videóvá alakítása. Beállítások, mint sampling, GI, denoising és különböző render motorok használata

Szabadúszó szemlélet
Portfólió készítés, projektmenedzsment, helyes árazás. A kreatív tudásból így lesz piacképes szolgáltatás.
Nem random videókat kapsz.
Egy rendszert, amin végigvezetlek.
A tananyag nagy részét rugalmasan, a saját időbeosztásod szerint dolgozhatod fel, kiváló minőségű videóleckék segítségével.
Az elméleti részek is gyakorlatorientáltak: sok esetben érdemes velem együtt követned a lépéseket, emellett pedig külön feladatokat is összeállítottunk számodra, hogy a megszerzett tudást a gyakorlatban is egyre hatékonyabban tudd alkalmazni.
Végén pedig beadandóként elkészíted az első saját 3D projektedet.
A legtöbb feladatra építő visszajelzést adunk, hogy könnyebben felismerd, min érdemes még dolgoznod, de minden kérdésre szívesen válaszolunk.
Továbbá a a zárt Facebook csoportban együtt tudtok haladni a csoporttal, hogy kialakuljon egy támogató közeg.
Rendszeres élő, online, csoportos webinárokon találkozunk, ahol lehetőséged van feltenni a kérdéseidet. Segítek az elakadásokban, a homályos részekben, hogy egy pillanatig se kelljen azon aggódnod, hogy akkor ez most hogy is van.
Illetve már a kezdeti szakaszokban is adok tippeket a fejlődéshez.
Az egyik legnagyobb ok, amiért az emberek abbahagyják a 3D tanulást:
👉 elakadnak… és nincs, aki segítsen.
Nem érted, mi történt.
Nem tudod, mit rontottál el.
És egy ponton egyszerűbb bezárni.
Itt nem maradsz egyedül ezekkel.
A 3D az egyik legszínesebb digitális pálya: teljesen mindegy, hogy művészibb vagy technikaibb alkat vagy, itt biztosan találsz olyan irányt, ami beszippant.
A 3D modellezés olyan, mint egy kreatív multiverzum – egyetlen készség, ami rengeteg karriert nyit ki.
A legdurvább élményeim mégis, akkor születtek, amikor tanítani kezdtem egy magániskolában.
És láttam, hogy másoknál is megtörténik ugyanaz a pont:
amikor rájönnek, hogy „ezt tényleg meg tudom csinálni”
És pontosan ezért jött létre ez a képzés.
Nem azért, hogy még egy kurzus legyen.
Hanem hogy eljuss oda, ahol én is elakadtam…
👉 és onnan végre tovább tudj menni.
Itt nem az a cél, hogy „végignézd a képzést”.
Hanem hogy eljuss oda, hogy saját munkát hozz létre.






Ezért van egy egyszerű garancia.
Ha végigcsinálod a képzést,
megjelensz a webinárokon,
elkészíted a feladatokat,
és megpróbálod megcsinálni a saját beadandó projektedet…
de mégsem érzed úgy, hogy képes vagy önállóan 3D projektet készíteni:
visszakapod a képzés árát.
Ha beleteszed a munkát – működni fog.
Az évek alatt összegyűjtött, rendszerezett textúráimat és HDRI-jaimat kapod meg, különböző mapekkel (albedo, roughness, normal stb.) és grunge mapekkel együtt.
Nem kell vadásznod alapanyagokra vagy tesztköröket futnod. Kéznél lesz egy használható gyűjtemény, amivel gyorsabban és tudatosabban tudsz dolgozni a saját projektjeiden.
Téma szerint rendszerezett Blender fájlokat kapsz, bennük kész, kipróbált materialokkal.
Egyszerűen átmásolhatod őket a saját projektedbe, és már használhatod is. Nem kell nulláról node-hálókat építened vagy hosszasan kísérletezned. Ha szeretnéd, tovább alakíthatod őket, de alapként azonnal működő megoldást kapsz.
Videós és animációs projektekhez használható hang effekteket kapsz: impactok, ambient hangok és különböző egyéb hatások gyűjteményét.
Nem kell külön hangkönyvtárakat böngészned vagy random forrásokból válogatnod, kéznél lesz egy alap csomag, amivel gyorsan hangulatot és plusz réteget adhatsz a munkáidhoz.
Válogatott Blender addonokat kapsz, amelyekkel gyorsabban és kényelmesebben tudsz dolgozni a mindennapi feladatok során.
Segítenek egyszerűsíteni bizonyos lépéseket és automatizálni ismétlődő folyamatokat, de legalább ilyen fontos, hogy biztonságosan ki is tudod próbálni őket, mielőtt külön beruháznál rájuk. Így saját tapasztalat alapján döntheted el, melyik addonra van valóban szükséged a munkáidhoz.
Sculptinghoz használható alpha brush gyűjteményt kapsz, különböző felületi részletekhez és textúrákhoz.
Segítségükkel gyorsabban tudsz finom részleteket, sérüléseket, mintázatokat vagy organikus felületeket kialakítani anélkül, hogy mindent kézzel kellene kidolgoznod. Jó alapot adnak a részletgazdag, életszerű modellekhez.
Szia, Suták Beni vagyok, 3D modellező, oktató és csapatvezető, aki mérnöki pályáról fordult a digitális alkotás irányába.
Én is egy Blender tanfolyammal kezdtem.
Itt kezdődött minden.
A tanfolyam után teljes erőbedobással folytattam a fejlődésemet:
rengeteg gyakorlás, YouTube videók tömkelege, kurzusok, hibák, sikerek, újabb kihívások.
Ezután szabadúszóként vágtam bele a szakmába, majd a Diákszempont Gimnázium magániskolában is lehetőséget kaptam tanítani- Blender 3D-t és Unity játékfejlesztést, az ARworks-szel együttműködve.
Idővel az ARworks csapatánál is folytatódott az utam, ahol VR, AR és interaktív touchscreen projektekben dolgoztam, majd csapatvezetővé léptettek elő. Kreatív és fejlesztő folyamatokért feleltem, és egy fantasztikus teammel valósítottunk meg elképesztő ötleteket, olyan ügyfeleknek, mint a Ganz, Pepsi, Fanta, Hell vagy akár Dzsudló.
Most pedig itt vagyok, hogy az elmúlt 5 év tapasztalatát – a stúdiós munkát, a tanítás élményét, és a rengeteg gyakorlati tapasztalatot – struktúrált, érthető és inspiráló formában adjam tovább.
Hiszem, hogy a 3D nem csak egy szakma – hanem egy alkotói szabadság, amiben bárki megtalálhatja a saját útját.
Tudom, milyen nehéz egyedül, iránymutatás nélkül haladni ezen az úton.
Ha te is szeretnéd megtanulni, hogyan válj magabiztos 3D artisttá, kreatív szakemberré, akkor jó helyen jársz.
Vágjunk bele együtt!
Minikurzus, ahol lépésről lépésre bemutatom a Blender alapjait, és hogy mikre is képes még a program.
Teljes 3D alkotói workflow a modellezéstől a renderelésig.
Indulás: Ősszel
Limitált hely!
LEGFONTOSABB TANANYAGOK
FUNKCIÓK ÉS ELŐNYÖK
Összérték: 649.900 Ft
Teljes 3D alkotói workflow a modellezéstől a renderelésig.
Indulás: Ősszel
Limitált hely!
LEGFONTOSABB TANANYAGOK
FUNKCIÓK ÉS ELŐNYÖK
Összérték: 649.900 Ft
Egyszerre használjuk a különböző oktatási módszerek előnyeit.
Az elméleti ismereteket online videós leckékből tanulhatod meg.
Ezen felül élő webinarokon keresztül beszéljük át a felmerülő kérdéseket, hogy mindenki tudjon haladni.
Ez azt eredményezi, hogy hatékonyabban tudod elsajátítani a készségeket, amelyek fontosak.
Alapvető számítástechnikai ismeretek mindenképp szükségesek, ha azt tervezed, hogy digitális munkából építesz karriert.
Természetesen segít, ha már értesz valamennyire designhoz, de mindent a nulláról tanulunk meg.
Úgy lőttük be az anyagokat, hogy hetente kb. 10 óra tanulással és gyakorlati munkával lehessen haladni.
Ez egy intenzív tréning, ahol 3 hónap alatt tanítunk meg egy szakma szerteágazó tudásmixére.
Lehet, hogy neked kevesebb idő kell, de lehet az is, hogy több, ezt sajnos előre nem tudom megmondani.
Ha nincs ennyi időd, akkor sincs baj, mert később is visszanézheted a videókat, de a leghatékonyabb, ha együtt haladunk.
Alapvetően egy jól működő, erősebb laptopra (vagy PC-re) és internetre van szükséged.
Ezen felül ajánljuk az egér használatát, és ha laptopot használsz, akkor egy minimum 23 inches monitort (kettő monitorral még jobban tudod követni a modulokat). Továbbá a sculpting tananyaghoz ajánlott bármilyen digitális rajzpad. Itt találod a Blender minimum követelményeit.
Hétről hétre együtt haladunk a tematikában, házi feladatokkal. Ez azért van így, mert nagy az anyag és kell idő megemészteni. A leghatékonyabban akkor fogsz tudni haladni, ha velünk együtt haladsz.
Ha viszont lemaradsz, akkor sincs baj, a webinárok, kérdezz-felelek alkalmak felvételeit és az összes leckét később is bármikor elérheted.
Örökre megkapod a kurzusok tananyagát, bármikor elérheted őket a zárt felületen.
Igen.
Egyedül nagyon sok rossz beidegződés alakul ki, amit helyre kell tenni. A legrosszabb az, hogy sokszor nem is tudod, miről nem tudtál, mit kellett volna alapjaiban máshogyan csinálni.
Én is egyedül kezdtem, és amikor normálisan megtanították nekem a különböző megoldásokat, minden megváltozott.
Mindent sokkal gyorsabban kezdtem el csinálni. Ami előtte 2 óra volt, utána 10-20 perc lett.
Ez a képzés elég nagy átalakuláson visz keresztül, több hónap feldolgozni a tananyagot.
Egy ilyen méretű tudás csomagnál már szükséges az, hogy legyen melletted valaki az úton.
Többen együtt kezdtek egy csoportban, akik számára egy külön Facebook csoport indul, így kiemeltebb figyelmet kaptok tőlem is.
Egyértelműen igen!
Elegem lett abból, hogy az egyetemeken és különböző képzéseken olyan dolgokat tanítanak, amik a piacon semmit sem érnek. Olyan képzést raktam össze, ami átadja azokat az ismereteket, amiket a saját utam során tanultam meg és sikeresen elhelyezkedtem a piacon.
Sajnos, csak magánszemélyként tudsz jelentkezni a képzésre.